2018. jan 11.

Alvászavar ellen - gyógyszermentesen

írta: m admin
Alvászavar ellen - gyógyszermentesen

alvasi_technika.jpg

A légzésszabályozás biztosan nem ismeretlen azok számára, akik jógáznak – segítségével számtalan pozitív élettani hatást érhetünk el saját magunkra nézve, és ezek között van az elalvás megkönnyítése is.

Egy arizonai orvos, dr. Andrew Weil ebből az elvből kiindulva fejlesztette ki a 4-7-8-as légzéstechnikát, mellyel állítása szerint akár 60 másodpercen belül is képesek leszünk elaludni.

A 4-7-8-as technika

  1. A gyakorlatot egy erőteljes kilégzéssel kezdjük a szánkon keresztül.
  2. Csukjuk be a szánkat, majd az orrunkon keresztül szívjuk be a levegőt, miközben 4-ig elszámolunk magunkban.
  3. Tartsuk benn a levegőt 7 számolásig.
  4. Fújjuk ki a szánkon át lassan, egyenletesen úgy, hogy hangja is legyen.
  5. Ismételjük meg háromszor a folyamatot.

A doktor szerint a technika titka abban rejlik, hogy segítségével több oxigén jut a tüdőnkbe, ez pedig nyugtatólag hat a paraszimpatikus idegrendszerünkre, így testünk teljesen ellazul. Ahhoz, hogy akár 60 másodperc (!) alatt is képesek legyünk így elaltatni magunkat, dr. Weil napi kétszeri gyakorlást javasol 8 héten át. Ennyi idő kell ahhoz, hogy már teljesen természetessé váljon számunkra ez a légzésszabályozás, és ne kelljen hozzá „erőlködnünk”.

Jó éjt! :)

 

forrás: ridikul.hu

Szólj hozzá

közélet álom egészség alvászavar élmény egészséges életmód légzéstechnika alvástechnika