Október 15. „a fehér bot napja”. A látássérültek nemzetközi napjának célja a közvélemény figyelmének felhívása a vakok és a gyengénlátók sajátos helyzetére, keresve gondjaik megoldásának lehetőségeit, a társadalomba való teljesebb értékű beilleszkedésük útját. - írja az orientpress.hu

Segítség a látássérülteken: jól vizsgáztak a magyarok

A magyarok kicsit több mint tizede vett részt már olyan rendezvényen, ahol demonstrálták, hogy milyenek a látássérültek mindennapjai, de azoknak a közel fele is nyitott lenne hasonló programra, akik még nem jártak ilyenen – derült ki a Nézőpont Intézet Kutatópont Kft. 2018 szeptemberében végzett, a látássérültek nemzetközi napján bemutatott 2000 fős kutatásából. Míg a fiatalabb korosztály az átlagnál érdeklődőbb a gyengénlátók mindennapjait bemutató rendezvények iránt, addig a budapestiek kevésbé szenzitívek.

A látássérültek nemzetközi napja alkalmából a Kutatópont Kft. felmérést készített a hazai lakosság érintettségéről, érzékenységéről, valamint segítségnyújtási hajlandóságáról. A magyar lakosság 18 százalékának van a környezetében gyengénlátó barát, családtag, vagy ismerős, míg egyéb fogyatékossággal élő (mozgássérült, siket) közeli, vagy távoli ismerőse 12 százaléknak.

A hazai 18 évesnél idősebb lakosság 12 százaléka próbálta ki valamilyen rendezvény keretén belül, hogy milyen lehet a vakok élete. „Míg a különböző nemek és korcsoportok közel azonos arányban tettek próbát, addig a növekvő végzettségi szinttel a látáshiánnyal élők élethelyzetébe belehelyezkedők köre növekszik. A felsőfokú végzettségűek 22 százalékának volt arra módja, hogy ilyen jellegű tapasztalatra tegyen szert” – mondta el Rabcsánszki Laura a Kutatópont Kft. projektigazgatója.

A látássérültek életébe eddig nem belehelyezkedők 45 százaléka lenne nyitott a kipróbálásra egy rendezvény keretén belül. Átlagnál magasabb az érdeklődés a 18-29 évesek körében (58 százalék), valamint a közép és felsőfokú végzettségűek között (54-54 százalék). A budapestiek kevésbé mutatkoztak szenzitívnek a téma iránt, csak 38 százalékuk mutat nyitottságot, míg a megyeszékhelyen élők 52 százaléka kipróbálná, hogy milyen a látássérültek élete.

A magyar felnőtt lakosság 37 százalékával előfordult már, hogy megkérte egy látássérült, hogy hétköznapi szituációban (közlekedési helyzetben, vásárlásnál) segítsen neki, ezen belül is a Budapesten élőkkel ez az átlagnál magasabb arányban fordult elő (55 százalék).

Míg a látássérült kérésére a lakosság 37 százaléka segített már, addig 43 százalék számolt be arról, hogy a jó szándéktól vezérelve önszántából segített egy világtalan embernek hétköznapi szituációban. Miközben a 18-29 évesek mutatkoztak a leginkább érdeklődőnek annak kapcsán, hogy milyen lehet a látássérültek élete, addig az átlagnál alacsonyabb az önkéntes segítség körükben (34 százalék). A felsőfokú végzettségűek 55 százaléka említette, hogy segített a múltban látássérült embernek önkéntesen.

A Kutatópont Kft. felmérése arra is rávilágított, hogy a lakosság 10 százalékánál bár a szándék megvolt a múltban a segítségre, azonban tettek nélkül maradt. Az elmaradt segítség okaként 59 százalék arról számolt be, hogy más megelőzte őket a segítő jobb nyújtásában, 26 százalék tapasztalata szerint a látássérült elutasította a segítséget, míg 10 százalék félt attól, hogy megbántaná a kéretlen patronálásával a fogyatékossággal élő embertársát, további 8 százalék pedig nem tudta, hogyan kezelje a szituációt, miként közeledjen.

Nagyon magas az egyetértés abban a kérdésben, hogy a vakvezető kutyákat beengedik olyan helyre is, ahová más kutyákat nem, a felnőtt lakosság 91 százaléka értett egyet ezzel, 7 százalék tartózkodott és csupán 2 százalék ellenezte.

Azon kérdésben is homogén a válaszadás, hogy nehezebb-e egy vak ember élete a látókkal szemben, a lakosság 91 százaléka vélekedik úgy, hogy több kihívást tartogat, 7 százalék szerint nehezebb is, meg nem is és mindössze 1 százalék szerint könnyebb a világtalanok élete.

A fehér bot története 

A fehér bot a vakok utcai közlekedésének közismert és elengedhetetlen segédeszköze. Alkalmazásának gondolata a francia Guilly d Herbemont grófnőtől származik. A párizsi utcán sétálgatva többször megfigyelte a nagy jármű és személyforgalomban félénken és bizonytalanul közlekedő vakok állandó veszélyeztetettségét. A 20-as évek végén Párizs forgalma egyre fokozódott, a vakok veszélyeztetettsége egyre inkább növekedett. 

A vakok megsegítésének lehetőségét megtárgyalta az édesanyjával, aki nem értett egyet a lánya igyekezetével, és inkább irodalmi művek Braille rendszerű átírását javasolta a lányának, amely igen divatos tevékenység volt a magas társadalmi rétegek hölgyeinek körében. A grófnő a kérdéssel mégis tovább foglalkozva egy könnyen felismerhető eszköz kézben hordásának a gondolatát vetette fel. Így jutott a „fehér bot” használatának a szükségességéhez, amelyet úgy a járművek vezetői, mint a gyalogosok távolról felismernek és tudják, hogy közöttük vak ember közlekedik.

Használata fokozatosan terjedt el Európában és csaknem az egész világon. Információink kb. 90%-át vizuális élményeinkből nyerjük, így természetes, hogy csak nagyon nehezen tudjuk elképzelni, miként lehet a kép, a látvány, azaz a látás nélkül létezni. A vakok és gyengénlátók értelmes segítségre várnak, hogy tanulhassanak, dolgozhassanak, gyermekeket nevelhessenek, és hasznosan élhessék le az életüket. A nem látó ember ma már ugyan úgy használ számítógépet a nem látó ember is megfelelő program segítségével, mint bárki. Egyetemekre, főiskolákra járnak tehetséges tanulók, akik nem látnak. A társadalom szemlélete lassacskán változik, de sok még a tennivaló, hogy az esélyegyenlőség maradéktalanul megvalósuljon.

Ide kapcsolódóan idéznénk egyesületünk elnökének, Nyikes Fatimének szavait a Budaörsi Napló cikkéből:

"Melyek a látássérültek legfőbb gondjai a mindennapokban?

Elsősorban a napi közlekedés, az önellátáshoz a feltételek hiánya, az elmagányosodás veszélye és a mindezekből fakadó kiszolgáltatottság. A látás elvesztése minden érintettnél és gyakran a családtagoknál is egy trauma, amit azonban mindenki másként él meg. Sajnos sokan bezárkóznak, félni kezdenek a külvilágtól, és az önbecsülésük is csökken. Ebből az jelenthet kiutat, ha sikerül a vak ember számára megteremteni a minél nagyobb önállóság feltételeit, de tény, hogy a létező segédeszközök nagy része drága az amúgy is jellemzően anyagi problémákkal küzdő látássérülteknek. A már említett közlekedés, az egyre terjedő vakvezető sávoknak, a beszélő lámpáknak stb. köszönhetően nem lehetetlen, de bonyolult. S itt lehetne boncolgatni, hogy a látássérültekkel szemben sok az előítélet. Gyakran tartanak minket például a hivatalokban, bankokban korlátozottan cselekvőképesnek, és így is kezelnek, holott sokszor tényleg csak kisebb segítségre van szükségünk az adott ügy önálló lebonyolításához. S ebből kifolyólag munkát sem, vagy csak alig kapunk. Ami nélkül azután tényleg egyre többször kényszerülünk más emberek támogatására. De tegyük hozzá: ezek a problémák jellemzően nem Budaörsre vonatkoznak." (Nyikes Fatime, BULÁKE elnök)

Szem(l)életmód Rehabilitációs Központunk küldetése:

A komplex rehabilitáció, ezen belül az orvosi rehabilitációt kiegészítő, illetve az azt követő elemi rehabilitáció jelentősége hatalmas. Célja a látássérült személyek életminőségének javítása, az új élethelyzethez történő alkalmazkodásuk elősegítése, társadalmi reintegrációjuk támogatása.

A Szem(l)életmód Rehabilitációs Központ küldetése a látássérült személyek segítése, az önálló életvitelt megkönnyítő technikák megtanítása és a társadalomban való aktív részvételük támogatása.

A szolgáltatások megvalósítása érdekében korszerű és magas színvonalú gyógyászati segédeszköz készlettel rendelkezünk.

Nagy tapasztalattal és elhivatottsággal rendelkező szakembereink fő célja, hogy tényleges segítséget nyújtsanak a látássérült emberek életének mindennapi kihívásaiban.

Ha látássérülése van, vagy e területtel kapcsolatos információkra van szüksége, forduljon munkatársainkhoz bizalommal: https://szemleletmodrehab.hu/