Orsi nemcsak csinos, de írásaiból egyértelműen kiderül, hogy nagyon logikusan gondolkodó, tudatosan élő, széles látókörű és életvidám. Amikor pedig beszél, egyszerűen lebilincselő. Akadálymentesítésről, egyetemes tervezésről, munkáról, sportról, és sok minden másról beszélgettünk.

Orsival munkahelyén, a Vakok Állami Intézetének Tatai Rehabilitációs Telephelyén találkoztam. Amikor kilépett az ajtón, az első gondolatom az volt, hogy végre itt van, és hogy mennyire olyan, mint amilyennek az írásai alapján elképzeltem. Róla bennem ugyanis egy igen részletes kép alakult ki találkozásunk előtt, hiszen gondolatairól, élményeiről rendszeresen ír blogján. Az a természetesség, amivel ő belesimult az általam róla alkotott képbe, azt a helyzetet eredményezte, hogy mint egy régi ismerős, belém karolt, és mintha ez legalábbis minden pénteken így történne, együtt kisétáltunk a kocsimhoz, majd ugyanezen természetességgel elautóztunk a beszélgetésünk előzetesen megbeszélt helyszínére, egy tatai cukrászdába. Az már csak ott jutott eszembe, hogy el is felejtettem bemutatkozni neki, így igen mókás módon, miután megrendeltünk sütijeinket, és egyébként már egy jót beszélgettünk a kocsiút alatt, formálisan is bemutatkoztunk egymásnak.

Nagyon színes a munkád itt, a tatai intézményben. Összefoglalnád röviden, hogy mivel is foglalkozol?

Valóban változatos a munkaköröm, hiszen szabadidő-szervezőként egyrészt felelek az itt élők szabadidejének tartalmas eltöltését biztosító programokért, de munkám kiterjed foglalkoztatásuk, a védett, vagy akár a nyílt munkaerőpiacra való kijutásuk elősegítésére is. Én koordinálom továbbá az önkénteseket, szemléletformáló programokat szervezek, de az intézményi szintű szabályzatok írásából is kiveszem a részemet.

Az életed elmúlt hét évét összegző írásodban elsőként a munkádat említed, és kiemeled a 2010-es évet. Mesélj erről az időszakról.

A szakmai fejlődésem legfontosabb szakasza a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesületéhez kapcsolható. Ennek a szervezetnek a működésében az alapítástól kezdve részt vettem, még egyetem mellett lettem elnökségi tag, és ez a munka számomra tulajdonképpen olyan volt, mint egy saját vállalkozás. A pályázatírástól kezdve a projektmenedzselésen keresztül a szervezetfejlesztésig és képzésszervezésig, rengeteg féle munkát végeztem az egyesületben.

A legbüszkébbek talán a fizikai és infokommunikációs akadálymentesítés terén elért eredményekre lehetünk, hiszen a mi – más látássérült-ügyi szervezetekkel karöltve végzett – munkánknak köszönhető, hogy ma akár a fővárosban, akár vidéken egyre több vezetősáv, hangjelzéses lámpa és utastájékoztató rendszer segíti a köztereken és középületekben a látássérült emberek önálló tájékozódását. Az egyik legnagyobb ilyen jellegű projekt, amiben részt vettem, a 4-es metróvonal minél akadálymentesebb megépítésének elérését célzó érdekvédelmi munka volt. Ha figyelembe vesszük, hogy 2009-ben gyakorlatilag mínuszról indultunk, ez mindenképpen egy fantasztikus sikertörténet. Természetesen nekünk is nagy utat kellett bejárnunk ahhoz, hogy megfelelő módon lépjünk fel és álljunk ki az érdekeinkért, és ennek során bőven volt alkalmunk megtapasztalni a buktatókat is, de megérte!

(forrás: csalad.hu)