2016. okt 20.

Akadálymentes egyetem - épületen belüli navigáció vakoknak

írta: m admin
Akadálymentes egyetem - épületen belüli navigáció vakoknak

lg_h_410.jpg

A Debreceni Egyetem az első hazai felsőoktatási intézmény, amely épületen belüli navigációval akadálymentessé vált a vakok számára.

 

Nemrég mutatták be a Debreceni Egyetemen a Hangmap nevű, okostelefonokra készített alkalmazást, melynek segítségével a Debreceni Egyetem épületeinek a hallgatók által használt minden helyisége könnyedén megközelíthetővé válik vakok és gyengénlátók számára.

Telefonra ingyenesen letölthető alkalmazás szöveges és hangos információt ad az épületekről, a lépcsőkről, a liftekről, a folyosókról, a szobák elhelyezkedéséről, a közösségi és szociális helyiségekről, az akadályokról, amelyek egy nem látó számára veszélyt jelentenek. A Hangmap program a Debreceni Egyetem valamennyi karát, campusát lefedi.

 

- A hazai felsőoktatási intézmények közül a Debreceni Egyetem elsőként könnyíti meg fogyatékkal élő hallgatóinak mindennapjait az akadályok leküzdésében nagy szerepet játszó alkalmazással, ami példaértékű a többi intézmény számára is. Az alkalmazás a fogyatékkal élőkön kívül akár az elsőéves hallgatóknak is segíthet az épületeken belüli eligazodásban, sőt a klinikára érkező betegeket is elvezeti a szakrendelőkhöz – hívta fel a figyelmetnCsernoch László tudományos rektorhelyettes a Hangmap program előnyeire.

 

Az applikáción belül beállítható, hogy a használat során hallgatóként, betegként, látóként vagy nem látóként használja valaki a készüléket.

 

A Debreceni Egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központjában több mint kétszáz fogyatékkal élő fiatallal foglalkoznak, ahogy Berényi András központvezető fogalmazott: a mindennapi segítő munkában eredményesen tudják majd hasznosítani a fejlesztést.

 

Az alkalmazást fejlesztő Faragó László kiemelte: több mint kilencven oldalnyi szöveget és három órányi hangot tartalmaz a program, ami a készülék saját navigációja segítségével még a campusok között is útba igazít. Az épületeken belüli tájékozódás pedig a leggyakrabban használt útvonalak elmentésével válik még gördülékenyebbé.

 

A Debreceni Egyetem a program számára biztosítja a stabil informatikai hátteret,Tóth Attila informatikai igazgató előrevetítette, hogy egyre több saját applikációja lesz az intézménynek, így a Debreceni Egyetem saját programcsoporttal tud majd megjelenni a mobil operációs rendszerek programletöltő felületein.

 

A HangMap alkalmazás iOS és Android operációs rendszerű készülékekre egyaránt letölthető.

 forrás: sajtoiroda/szl

Szólj hozzá

technika app mobil app akadálymentesség HangMap