A képre kattintva, ízelítőt kaphatsz a BULÁKE közösségi programjainak hangulatából! :) 

...és akkor most ismét egy remek önvallomás Berczi Józsi tollából, melyből sok mindenre fény derül egyesületünkkel kapcsolatosan!  Élményekkel teli olvasást kívánunk Mindenkinek!

Mit kaptam a BULÁKÉ-tól...

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisfiú aki élte a gyerekek szokásos életét.

Bújócskát játszott barátaival. Nagyon szerette ha futkoshatott, a napfény arcán ragyogott. Egyszer aztán történt valami. Valami furcsa. Mintha nem úgy ragyogna a nap, és néha eltűntek pajtásai a látóköréből.

Szörnyű felfedezés.

- Kisfiam el kell menjünk szemészetre.- mondta édesanyám.

Egyik vizsgálat követte a másikat. Az évek rohantak, telt múlt az idő, már nem az a gyerek voltam. Valami megváltozott. Elsősorban felnőttem, de ami elfogadhatatlan volt számomra, a bizonytalanság. Mi baj van a látásommal, miért látok egyre rosszabbul.  A diagnózis „degenerátió pigmentosa „.

Folyamatosan romlik a látásom, idővel csőlátás alakult ki.

Ma már nehezen tájékozódom a mindennapok során, főleg az utcán.

Valahogy túl kellene élni. Valahogy elfogadni, hogy így is lehet teljes életet élni.

Szeretnék emberek közé menni. Hol vannak vajon hasonló fogyatékosságú emberek, akik barátok lehetnek, akiktől tanulok ÉLNI. Megélni a lehetetlent, hogy esetleg pár év múlva nem látom a napot.

Tudtam a MVGYOSZ létezéséről, a Hermina úton jártam már náluk.

Ha tagjai közé lép az ember, egy csomó kedvezményben részesülhet.

Pld. utazási kedvezmény, telefonkedvezmény, stb.

Csakhogy ezek tárgyi dolgok. Nem igazán érintette meg szívemet. Persze jó hogy szinte fillérekért vonatozhatom, de hova megyek én.

Egyszer aztán valahogy tudomást szereztem arról, hogy valami kistérségi egyesületek alakulnak. A nagy budapesti megmarad ugyan, de lesz egy közelebbi, Budaörsön.

BULÁKE. Így hívják őket.

Na kíváncsi vagyok én arra, mi újat tudnak mutatni.

Hát tudtak. Itt kezdődött el az életem változása. Elsősorban itt belül a lelkemben. Nehezen kezdődött, nagyon nehezen.

Előtte soha nem volt teljesen nem látó, vagyis vak ismerősöm. Amit ezek tudnak, nem semmi.

Diplomát szereznek, többet is. Számítógépet kezelnek, nem ám akárhogy. Egy Profi informatikus megirigyelhetné őket. Jönnek, mennek Pestre, meg Székesfehérvárra, kinek hol van dolga, barátja. Vakon, teljesen egyedül. Hol tanulták?

Most már tudom. Van egy egyesület, és ez a BULÁKE  ahol az ember megtanulja, hogy hogyan  lehet  fogyatékkal  is teljes életet élni.

Az évek során sokat tanultam.

Elsősorban megtanultam, hogy nem kell szégyenkeznem, azért mert rosszul látok.

Szereztem barátokat, ki ilyen ki olyan, de már meg tudom becsülni mindegyiket, mert valahogy egy vagyok velük.

Aztán volt ez a HEFOP program vagy mi a csuda. Eszik-e vagy isszák?

Azt viszont tudom, hogy lehetőséget kaptam több társammal együtt, hogy megtanuljam a számítógép használatát.

Mit, használatát. Már úgy nyomkodom a billentyűket, mint zongorista a zongorát.

Csuda dolog ez számomra. Ráadásul bizonyítványt kaptam ötven évesen. Úgy vittem haza, mint kisiskolás koromban, csak büszkébben.

És dolgozhatok. Mert már leírtam magam, mondván nem vagyok jó semmire.

Dehogynem. Adatokat töltök fel, adatbázist kezelek.  Szórakozva tanulok.

Mára nyitott könyv lett számomra a számítógép. Szó szerint  is, hiszen segítségével olvasok, zenét hallgatok, filmeket töltök le, egyszóval kitárult előttem a világ.

Apropó , VILÁG.

Jártam Én már sokfelé anyával, mármint életem párjával.

Többnyire kettesben. Nem mondom nagyon élveztem a nyaralásokat kirándulásokat. Az azonban mégis más, ha csoportosan fedezzük fel kis hazánk szépségeit.

Egyesületünkkel eljutottam  Gyenesdiásra, ahol  Csabit bevittük a Balatonba, ahol egy kedves barátunk bánatában, a kerítés mellett ülve töltötte fél estéjét, nem árulom el ki volt..Ugyanott százhúsz kilós klubtagunk. autóköpenyekről ugrált a Balatonba, megszégyenítve tinédzsereket.

Voltunk Várgesztesen, ahol a gyerekeink rettenetesen jól érezték magukat, persze a felnőttek is. Mert sokat fürödtünk. A közös vacsorák, palacsintasütés, szépen összekovácsoltak minket. Talán itt éreztem először a közösség erejét.

Oh, miket nem írok.

Na, aztán Novákfalva, mindezeket felülmúlta.

Addigra megtanultuk egymást kezelni. Úgy értem egymás hibáit is. Ezt a toleranciát is meg kell tanulni, és hol máshol, mint közösségben.

Azok a kirándulások , a geo-láda keresések, fantasztikus. Geo-lady nagyszerű volt.

Babgulyás vacsoránk biztosan ízlett mindenkinek, mert az összes elfogyott. A szakácsok, tűzmesterek remekeltek. Hát még az erdőben, hogy tudtunk bolyongani, Hófehérke is megirigyelhette volna.

Majdnem kihagytam Léka-várát és Bozsokot. Na de ez nem útleírás, ezzel csak azt akartam mondani, köszönöm minden BULÁKE tagnak, hogy közöttük lehetek, és még sok-sok közös élményt kívánok mindannyiunknak.

Berczi Józsi a morgós medve

Ha még nem láttad, hogyan zajlanak a BULÁKE közös programjai, nézd meg ezt az albumot.

Berczi Józsi további írásait, itt találod!