Kalandok a kerekesszékben, szeletelés a fehér bottal, szerelembe esés a legkevésbé Sziget-kompatibilis énekesnővel, díj, paprikaspré és kórház: a tavalyi Sziget volt az eddigi legkalandosabb. Könnycseppeket morzsolgatva mutatjuk, miért. - Neményi Márton riportja, NLCAFE.hu

Hogyan él és partizik a Szigeten egy vak fiú?

Szabolcsnak át szabad nyúlni a pulton, megérintheti a csaposlányt, sőt, inkább fordítva, a csapos érinti meg őt, amikor észreveszi, hogy a fiú nem lát. Hozzáigazgatja a kártyáját a leolvasóhoz, odavezeti a kezét a söréhez, Szabolcs pedig mehet is tovább ugrálni és bólogatni a színpad elé, lehetőleg a második-harmadik sorba.

Elég a levegőbe segítséget kérnem, mindig jön valaki –

Amikor azonban Szabi rendel, maga a csapos nyúl át a pulton. Finoman odatereli a 26 éves fiú egyik kezét a kártyás lecsippantóhoz, a másikat pedig a tisztességesen teletöltött korsóhoz. Pont addig tart az egész, mintha olyasvalaki rendelne, aki lát is.

“Általában maguktól mutatják meg, mi hol van. Ha nem, megkérem őket, sosincs ebből kellemetlenség” – meséli Forgács Szabolcs, aki az egész hetet a Szigeten tölti. Ha mégsem figyelnek rá, az nem azért van, mert közönyösek vagy érzéketlenek: egyszerűen nem veszik észre, hogy Szabi nem lát. A fehér bot nem mindig látszik, az egyébként iszonyú trendi, Vans-féle wayfarer-koppintás napszemüveg pedig inkább csalóka, mint árulkodó: a Szigeten rengetegen hagyják magukon egész éjjel.

A fesztiválon persze rajzanak a kattant jelmezesek; a cápás plüsskezeslábasok és a tangás férfiak közt szinte fel sem tűnik egy fehér botos látássérült. “Tegnap megállított egy lány, amikor meglátta a botot, hogy fúúú, ti most kamuztok! Mondtam, hogy nem, de ragaszkodott hozzá: ne már, ez kamu! Levettem a szemüvegem, megmutattam neki.”

Szabi 26 éves, születése óta teljesen vak, így az ahhoz képest kezdetű kérdéseknek nincs is értelmük: neki ez természetes. A Szigeten is. Miért ne?

Ez a második hetijegyes Szigete, de az első úgy, hogy haza sem megy. “Sokkal többet így sem alszom, mint amikor hazajártam barátokhoz, mégis egy kicsit kipihentebb vagyok. Háromkor-négykor fekszem, a koncerteknek ugye ötkor van vége, addig esélyem sincs aludni, de legalább addig is fekszem.”

Ami nekünk, látóknak meglepő lehet: a Szigeten navigálni egyáltalán nem nehezebb, mint az utcán. “A várost már ismerem, ez igaz, itt azonban segít a tömeg: visz magával, elirányít, elég elfordítani a fejem és csak úgy, a levegőbe segítséget kérni, máris jön valaki. Angolul beszélhetnék választékosabban is, de megoldom.”

Arra azért nagyon kell vigyázni, hogy el ne sodorja a tömeg. “Ha egy nagyszínpados koncert után mindenki ezerfelé széled, az engem is könnyen félrevisz.”

Általában barátokkal nyomul (jól jön, de nem létszükséglet, hogy legalább az egyikük látó legyen), a Szigeten azonban pont nem para, ha szétszélednek: megoldja, visszatalál. Az persze jól jön, ha ismerős a helyszín. Ilyen a nagyszínpad és a Volt Színpad, mindkettő közel van az alaptáborhoz, és jól megközelíthető, igaz, az A38 szigorú beengedőrendszere sem fogott ki Szabin, kár, hogy a koncert uncsi volt. Nyitottság kell… vagy inkább bátorság. És bizalom… nem is tudom, mi a jó szó ide, de kell hozzá. Ha pedig megvan, fantasztikus érzés háromkor-négykor (ha úgy alakul, fél hatkor) visszatérni a sátorhoz egy átbulizott éjszaka után.” Nemcsak a parti adja az adrenalint, hanem a sikerélmény is: megoldotta, végigcsinálta. “Mármint akkor jó érzés. Másnap mondjuk kevésbé.” 

A Sziget kakofóniája egyébként éppen, hogy segít a bottal és hallás alapján tájékozódó Szabinak. “Nagyon sokat gondolkodtam, hogy könnyebb lenne-e kevesebb zajjal, dübörgéssel, de arra jutottam, hogy így a legjobb.” A tízezres sokaság persze részegedik, ahogy telnek az órák; a nagyszínpad utolsó koncertje után, a hirtelen megtelt főutcán ép látással és józanul is pokoli a navigáció. Szabi módszere, hogy – persze csak finoman – pár sörrel tartja a tempót. “Így mégiscsak szinkronban vagyunk, én és a tömeg.”

Ettől függetlenül persze iszonyú koncentrációt igényel, hogy mindig figyelje, hol van, hogy bármerre jár, találjon támpontot, ami segít visszatalálni a sátrához. (Erre nem térünk ki, de van egy tippünk, hogy Szabi sokkal rutinosabban és könnyebben talál vissza, mint nagyon sok ép látású fesztiválozó hajnalban.) Az ismerkedés emiatt többé-kevésbé kiesik, nem baj, “ha szóba elegyednek velem, nyilván belemegyek, de nagyon jól érzem magam egyedül is”.

Kellemetlenség vagy a jó szándékú, de kompenzáló embertársainkra jellemző “túlsegítés” idén még nem érte a Szigeten, mindenki természetesen kezeli a helyzetet. “Elég, ha mondom, hogy köszönöm, megoldom.”

Azt hiszem bátrabb lettem a Szigeten.