2016. jún 20.

Ezer haver, néhány barát – ez a Facebook-jövő?

írta: m admin
Ezer haver, néhány barát – ez a Facebook-jövő?

facebook_baratok.jpg

Hány barátod is van? – ezzel az erős címmel írt könyvet egy maréknyi hálózatkutató szakember arról, hogyan is néz ki az új, hálózati ember, a Homo Networkiensis élete, kell-e aggódnunk azon, hogy lazulnak a kapcsolataink és a barátok helyét Facebook-ismerősök veszik át.

A kötetet Pléh Csaba és Unoka Zsolt szerzők-szerkesztők mutatták be a budapesti Írók Boltjában, ahová – ahhoz képest, hogy mégiscsak egy szociológiai-hálózatkutatási szakkönyvről beszélünk – meglehetősen népes hallgatóság gyűlt össze.

Egyszerű, de új módszerek

Mivel sokkal individualizáltabb a társadalom, ezért a kutatók a hagyományos, csoportra szabott szociometriánál egyénközpontúbb és életközelibb megoldásokat alkalmaztak, hiszen ma már mindenki a saját „feje körüli mentális burokban hordja” a sokféle helyről összeszedett kapcsolatait. Így a kutatók sem azt kérdezték a vizsgált illetőtől, hogy kivel menne szívesen sátorozni az osztálytársai vagy kollégái közül, hanem hogy

egyáltalán kivel volna kedve elmenni vakációzni

– mondta el Pléh.

150 a barátlimit

Jó ideje tartja magát az a Robin Dunbar brit antropológus által kifejtett elmélet, miszerint az embernek aránylag kevés igazi ismerőse lehet, és ezek közül a belső kör, a valódi barátok – a szociológia nyelvén: támogató csoporttagok – sosincsenek nyolcnál többen, mert

ennél több emberre igazán mélyen képtelen az idegrendszerünk odafigyelni,

és időnk sincs több emberrel ilyen szoros kapcsolatot fenntartani – fejtette ki Unoka. A külső kör ennél lényegesen nagyobb, összesen 150 emberrel lehetünk valamiféle baráti viszonyban – még akkor is, ha ezt a több ezer Facebook-ismerősre hivatkozva sokan támadják.

Pedig ezek nem barátságok: előbukkan valaki a múltból, megörülünk neki, csetelgetünk egy kicsit, aztán eltűnik – foglalta össze Unoka.

Akik különböző felmérések alapján attól tartanak, hogy az igazi, mély barátságok visszaszorulnak a Facebook-ismerősök javára, feleslegesen aggódnak – így Pléh –, ugyanis

az igazi barátainkkal nem a közösségi oldalakon beszélgetünk, hanem ma is személyesen.

Azaz az ilyen kapcsolatokról a Facebook-kutatások semmit nem árulnak el.

Kötődni vagy lebegni

A Dunbar-korlát pedig nem „szögeli oda” a személyeket, ezért a belső támogató csoport is dinamikusan változik: a gyermekeknél jellemzően a család van ebben a körben, ezeket a helyeket később a barátok, munkatársak veszik át.

Akinek nincs elég gyenge kapcsolata, csak kevés erős, az jellemzően unalmas ember. Akinek viszont nincsenek mély kapcsolatai, az „posztmodern”, kötődésmentes – mondta Pléh. A jó főnöknek sok és gyenge kapcsolata van; pár év után azonban kevés és erős kapcsolata lesz, ezáltal rossz főnökké válik – mondott egy meglepő következtetést a kutató.

Női duettek, férfibandák és anyakapcsolat

Ami érdekes tapasztalat még, az a különféle személyiségtípusok a közösségi hálón – egyrészt a narcisztikus személyek előretörése, akikben nincs meg az elemi tisztelet, és önképük fenntartására sokszor lekicsinylő megjegyzéseket tesznek másokra az online térben, másrészt az introvertált, azaz visszahúzódó személyiségtípusnak itt több lehetősége nyílik szocializálódni, nem kell azonnal válaszolnia, satöbbi. Az, hogy a nők egy másik nővel, „a legjobb barátnővel” szeretnek szelfin szerepelni, a férfiak pedig bandában, nem újdonság, az viszont érdekes, hogy a barátokat, ha untatnak, egy idő után „lecseréli” az ember, a családtagok viszont ilyenkor is közel maradnak az emberhez.

Ahogy arra is fény derült, hogy a csecsemőkori anyakötődésünk hogyan befolyásolja a Facebook-használatunkat: aki biztonságosan kötődött az anyukájához – azaz sírt, ha baj volt, anyuka pedig jött és megoldotta –, az biztonságtudattal kalandozik a világban és így a világhálón is. Aki viszont azt tapasztalta, hogy ha sírt, az anyuka inkább elmenekült a gondok elől – így bizonytalan kötődés alakult ki nála –, az egyébként is inkább magába fojtja a bánatát ahelyett, hogy elmondaná, nehogy azzal elüldözze a másikat.

Az ilyen ember pedig nem is mer igazán nekiindulni az online dzsungelnek és gyengébb kapcsolatokat kötni

– magyarázta Unoka –, és ugyanez igaz azokra, akik valamilyen tartós betegségben szenvednek.

Megoldjuk, de tényleg

Mi óvatos technooptimisták vagyunk – vallott színt Pléh –, és nem félünk attól, hogy az új, virtuális világ majd csapást mér a józanságra. Divatos rettegni ettől – Cervantes Don Quijote lovagja is azt mutatja, hogy alig száz évvel a könyvnyomtatás feltalálása után éppen a könyvek szellemkárosító hatásától féltek Európában. Mégis valahogy túléltük a nyomtatott szöveg térhódítását –

ahogy túléltük a rádiót, a filmet és túl fogjuk élni a virtuális világ kihívásait is.

 

A megfigyelés, az adatainkhoz való hozzáférés félelme azonban nem alaptalan: csak ahogy a törzsinél fejlettebb civilizációkban az absztrakt istenek figyeltek minket regulatív céllal, úgy most óriáscégek teszik ugyanezt marketingcéllal. Ez egyébként egy nagyobb összefüggés része Pléh szerint: mivel a nagyvárosok létrejötte óta az urbánus lét egyfajta személytelenséget is ad, a virtuális hálók, ahol az ember az egész identitását megmutatja, lehetetlenné teszik ezt, noha milliárdnyi ember közé csöppenünk. Egy másik félelem – a politológusoké –, hogy beszűkül a városi létből adódó váratlan találkozások lehetősége, mert például egy közösségi oldalon le tudjuk tiltani a tőlünk eltérő véleményen lévő barátainkat. Viszont így nagyon egyoldalúan látunk majd mindent, nem találkozunk más véleményekkel, ezért könnyen radikalizálódhatunk.

 

forrás: Veczán Zoltán, mno.hu

Szólj hozzá

mobil közélet facebook kozelet okostelefon mobil app