- Ismét következik Berczi József élménybeszámolójának folytatása, mely "hogyan tanulnak meg a vakok számítógépet kezelni"témában íródott, az előző részt itt találjátok - 

Na sziasztok mindenki!

Hát hol is kezdjem (folytassam), még nem tudom, de leírom valahogy.

Hétfő reggel korán kelés, indulás az iskolába, mint a kezdők. Kicsit be voltam gyulladva, hogy mit is fogunk tenni.

Rohadt hideg volt, anya ki vitt Kelenföldre, hogy ne kelljen vonatozni.

Az állomáson vártam egy órát, mert nagyon korán volt...

Átmentem az Osztyapenkóhoz, aki már nincs ott, mert bevitték a szoborparkba. De már nekem mindig csak Osztyapenkó marad, felszálltam a 40-es buszra (már itt kezdődtek a bajok) elvitt a Templom térig.

Megtaláltam a Kuckó mackót, de még nem volt nyitva, na nem baj majd várok. A seggem is kezdett befagyni mire kinyitották, megjöttek a többiek és bementünk.

István ecsetelte a következő pár hónap eseményeit, hát mit ne mondjak nem túl rózsás.

El kezdte mondani a számítógép működését, csak néztünk rá mint aki még nem látott fehér embert. Hát jól van, kezdjünk neki, belefogunk, uccu neki gyerünk már. Mellettem ült Zoli  „harcművész, ”  másik felemen Henrik „ a teljesen Jumurdzsák ” ő már be is kapcsolta a gépet, de jó neki. Éva velem szemben ült. Mellette a férje, Tamás, aki elkísérte.

Na először is mondta István, felmegyünk az asztalra, - hová kell felmenni, az asztalra. Mi a jó istennek hát ott van az a hülye monitor, nem férek oda tőle -.

Tanár úr közölte, nem arra az asztalra, hanem a számítógépen, ahol ki vannak rakva az ikonok. - Na akkor még imádkoznunk is kell -.

De nem úgy működik a dolog, közölte velünk. Henriknek már ment is, hiszen ő már vagy 10 éve gépezik, de azért mi is megcsináltuk valahogy.

Telt múlt az idő a következő hetekben sok mindent tanultunk.

Jobban megismertük egymást, István nem is olyan rossz fej, de amikor beszél, nagyon oda kell figyelni hogy mit is mond. Zoli nem figyel eléggé, nehezen tanulja meg a betűket a klaviatúrán. Nem mintha én vagy az Éva jobban tudná, hogy mi hol van. Habár az Éva mindent betanult, kívülről vágja az egészet, mint a sallai „f” a gyepet. Henrik nagyon vágja, megy neki, mint az ágybaszarás, de nagyon segítő kész. Eléggé félek, mert nem akar az ujjam engedelmeskedni, de erőltetni fogom.

Jó kis csapat lesz ez, ha minden jól megy.

Már alakulnak a nevek is, Éva a tyutyu,  Zoli a harcművész én így hívom. Mindig össze van verve a feje. Henrik a megtestesült nyugalom úgy szólítom, hogy Bottyán bátyám, jó fej. Tamás csak elkíséri Évát, de közben ő is tanul valamit. Engem néha úgy hívnak, hogy altF4 mert mindig bezárom a mappát. Még megemlíteném a Bencét, az István kutyáját

Ez a kutya nagyon barátságos. De nem lehet etetni, egyszer adtam neki és az István megverte. Akkor én is majdnem beszóltam neki.

De rájöttem arra, hogy igaza van. Mert ha mindenki etetné, hogy nézne ki. Nem fogadna szót nem engedelmeskedne, pedig neki ez létfontosságú. Na jól van kezdünk össze rázódni, ez nagyon lényeges dolog.

Reggel még anya hord, megvárom a Bottyán bátyámat, és együtt megyünk a kuckóba.

Múlik az idő már tudunk mappát nyitni másolni, áthelyezni, meg ilyen alapvető dolgokat csinálni.

Ez a rohadt gépelés ne volna, minden más jobb lenne, de alakul a dolog csavarom meg töröm az ujjam.

A Henrik szokott segíteni, de ha valamit nem úgy csinálok, ahogy kéri, akkor mindig azt mondja, hogy hülye tót, de az István se semmi. Ezt a palit, fejből tud mindent, csak ámulok és bámulok, hogy mi mindent tud. Néha azt hiszem, hogy be van neki ültetve valami chip vagy egy processzor. Kívülről tudja az összes menüt, meg ami kell a gyakorláshoz. 

Az idő megy. Már könnyebb egy kicsit jobban gépelek valamivel. De még mindig nem az igazi.

Az Éva a Henrik szerint az orrával gépel, pedig nem is igaz csak a nyelvével megkóstolja a betűket, mert lehet, hogy romlottak.  A Zolit nem is nagyon érdekli a dolog. Azon a betűn van az ujja, amit nyomni kell és mégse találja, de kezd siránkozni, hogy mennyire fáj a keze. Bottyán bátyám profi, nagyon megy neki minden de remélem egyszer eljutok az ő szintjére „vagy még tovább”.

Tamás egy nagyon segítő kész ember, ő megy a büfébe, ha valami kell.

Mindig övé a kanál a kávéból azt mondta, hogy gyűjti, de mi már cukkoljuk vele.

Az István nem akarja megmutatni, hogy kezeljem a rádiót az interneten, azt mondta majd később. De mikor? Odahaza mindenki ki van akadva, hogy mit is csinálok. Apámékat viszont nem nagyon érdekli a dolog.

A többiek csak mosolyognak rajtam, de hát nevessenek, az nevet, aki utoljára nevet. Gyula egy billentyűs betonkeverővel riogat, de nem érdekel, a Matyi azt mondja, hogy nagyon nagy tudós leszek. Laci öcsém meg egyenesen kiröhög, hogy mit akarok én vén marha fejemmel.

Nevessetek tudatlanok, lehet mindent mondani, mert legszebb öröm a káröröm.

Akkor sem adom fel pedig nehéz, ilyen korban tanulni már nehéz. De megmutatom a gúnyolódóknak akkor is sikerülni fog, ha leszakad az ég.

Az a lényeg, hogy a Zsuzsa bízik bennem, csak én nem magamban.

Nagyon sokszor igazságtalan vagyok, de mit csináljak, próbálom magam vissza fogni. Csillapodnak a kedélyek, már sok minden jól megy, de még nem az igazi.

István nagyon sokat tesz értünk (csak most értem meg hogy miért), próbál rávezetni a lényegre, de nem sok sikerrel.

Amit meg tanulunk hétfőn, azt szerdára elfelejtjük, mint a kőműves Kelemen. De kit kéne elégetni???  Mert úgy gondolom, ha valakit elégetnénk, akkor minden simán menne.

Alakulnak a dolgok, nem sokára lesz egy felmérés, hogy mit is tanultunk. Na, eljött a nap amikor bizonyíthatunk egy kicsit.

Mivel az én gépem a hangszórós tehát logikus, hogy ezen mutatjuk be a nagy tudásunkat.

Először jövök én – Na, mutasd mit is tanultál - .

Hát igen akadozva megy a dolog. Valamit másolni kellett, de nehezen indult be! István segített egy kicsit.

Aztán még nehezebb volt, amikor megakadtam azt mondta - Józsi nem fogod elhinni és tudtam jön a tabulátor. (már ezt is tudom) Utánam jött Éva, hát neki se ment valami könnyen, próbáltam súgni, de István leállított. Amikor teljesen belegabalyodott, kénytelen voltam a hátára írni mi következik. :D

Muszáj volt ezt csinálni, mert Istvánnak olyan a füle, mint a denevérnek, tuti hogy be van neki építve valami. (lehet, hogy lehallgató készülék vagy lokátor)

Bottyán bátyámnak már megint simán ment minden. (fene a pofáját)

Jött Zoli, na ez tényleg tragédia volt. (már akkor ott akarta hagyni az egészet) Azért egész jók voltunk, a tudásunkhoz képest.

Alakulunk, de Zoli olyan egy „Fsz”, hogy néha felugrok a székből, de meg kell nyugodni. (már mondogatja, hogy itt kéne hagyni).

Járunk szorgalmasan, de egyre nehezebb. Ennyi szart leírni hát nem kevés, de addig is gyakorlom az írást.

Voltak még jó dolgok de mindre nem emlékszem pontosan, csak a fontosabb dolgokra. De ha már elkezdtem, akkor írom. Az ujjaim már egész jól működnek.

Most többet nem írok, mert kicsit meguntam.:)

Sziasztok,

Józsi. (most már írhatom, a kezdő)

Ui.: folytatása következik.