2018. máj 22.

A látássérült menyasszony megtalálja álmai ruháját

írta: m admin
A látássérült menyasszony megtalálja álmai ruháját

vak_menyasszony_ruhaja1.png

Stephanie még nem volt 30, mikor egy degeneratív betegség miatt elveszítette a látását. Bár mindig nagy esküvőről álmodott, ezután letett a dologról, mondván, úgysem láthatja az apró részleteket.

Kicsi koromtól kezdve az esküvőmről álmodoztam: hogy milyen ruhám, hajam, sminkem lesz majd, és hogy kiket hívok majd meg a nagy napra” – kezdi a Love What Matters oldalán megosztott történetét Stephanie Agnew. A fiatal ausztrál nő 18 éves volt, mikor megtudta, hogy egy örökletes, degeneratív szembetegségben szenved, ami alaposan átírta az esküvőjéről szőtt álmait.

„Először édesanyámat diagnosztizálták a betegséggel, és mivel ő több mint 40 volt ekkor, reméltem, hogy nekem is maradt még időm, mire szembesülnöm kell azzal, hogy elveszítem a látásomat. Az egyetlen dolog, amit akkor szívből sajnáltam az volt, hogy anyu nem láthatja majd azt a pillanatot, amikor kimondom az igent az esküvőmön.”

Stephanie ekkor még nem tudta, hogy a betegség lefolyása nála gyorsabb, mint az édesanyjánál. 23 éves volt, mikor a látásromlás miatt elvették tőle a jogosítványát, és nem volt még 30, mikor végleg megvakult. Azt mondja, nagyjából ezzel egy időben letett arról az álmáról, hogy nagy, tündérmesébe illő esküvője lesz.

Úgy voltam vele, ha úgyse láthatom az apró részleteket, akkor minek az egész. Akkoriban azt terveztem, hogy fogom a páromat, becsattogunk a házasságkötő terembe, és kész. Éppen anyukám volt az, aki ragaszkodott hozzá, hogy valósítsam meg a gyerekkori álmomat. És ő volt az, akinek végül sikerült meggyőznie is.

Stephanie elárulta a helyszín után a legnehezebb dolga a ruha kiválasztásakor volt. „Nem nézhettem meg az interneten, mik a legfrissebb trendek. Persze, volt néhány emlékem abból az időből, mikor még láttam, de ez nem feltétlenül könnyítette meg a dolgomat. A fiatal nő a próbára egy fotóst és egy videóst is vitt magával: egyrészt azért, hogy felhívja a figyelmet a hozzá hasonló helyzetben lévő menyasszonyokra, másrészt azért, hogy legyen emléke.

„Bízom benne, hogy egy szép napon az orvostudomány eljut majd arra a szintre, hogy visszaadja a látásomat, és akkor ez a pillanat biztosan ott lesz majd azok között, amiket mindenképpen újra szeretnék nézni.” Stephanie-t a ruha kiválasztásában egyébként nem csak a bolt asszisztense, de édesanyja és a bátyja is segítette. Sőt, a testvére volt az, aki végül kiválasztotta azt a ruhát, amiről Stephanie mindig álmodott.

A képek azt a pillanatot örökítették meg, amikor Stephanie-ban is tudatosul, hogy megvan a tökéletes ruha:

Szólj hozzá

közélet esélyegyenlőség vak kozelet látásvizsgálat fogyatékkal élők fogyatékosság látássérült látásromlás vakokról