2018. már 08.

Tavaly 1 milliárd forinttal csökkent az adó egy százalék-felajánlás

írta: m admin
Tavaly 1 milliárd forinttal csökkent az adó egy százalék-felajánlás

toll.jpg

Mintegy 12 százalékkal kevesebb szja-t juttattak a civil szervezeteknek az adófizetők 2017-ben, mint az előző évben, a felajánlások összege a 2016-os 8,5 milliárd forintról 7,5 milliárd forintra csökkent – közölte a Human Dialog az MTI-vel.

Az új rendszer sokak számára egyszerűbbé tette az adóbevallást, beigazolódott ugyanakkor a Human Dialog és az Emocionális Marketing civil 1 százalék témában készített előrejelzése, miszerint jelentősen csökken a felajánlói hajlandóság, ha a bevallást az adózó helyett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) készíti el.

A szokatlanul nagy visszaesés miatt el kell gondolkodniuk – főleg a javarészt 1 százalékból működő – civil szervezeteknek azon, hogy a hiányzó bevétel kompenzálására más forrásteremtési lehetőség után nézzenek – hívja fel a figyelmet a civilszakértő. (forrás: 24.hu )

Megjelent a friss lista a NAV portálján azon civilszervezetekről is, akiknek már 2018-ban nem érdemes felajánlani 2017-es adó egy százalékunkat, itt található.

Kérünk mindenkit, ne felejtsük el, hogy vannak szervezetek, akik számára adónk egy százaléka, száz százalékos odafigyelést jelent, támogassuk őket ezzel az egyszerű tollvonással.

Ha a látássérültek szervezetét szeretnéd támogatni,

adószám: 18711389-1-13

BULAKE.HU

RENDELKEZŐ NYILATKOZAT LETÖLTÉSE

Szólj hozzá

közélet segítségnyújtás esélyegyenlőség támogatás kozelet foglalkoztatás nonprofit szervezet rendelkező nyilatkozat adó 1 % adó egy százalék megváltozott munkaképességű BULÁKE 17EGYSZA nyomtatvány adó egy százaléka