2017. aug 23.

Áttörés az Alzheimer-kór diagnózisában szemvizsgálat segítségével

írta: m admin
Áttörés az Alzheimer-kór diagnózisában szemvizsgálat segítségével

szemvizsgalat.jpg

A legújabb kutatás szerint szemvizsgálattal már akár húsz évvel az első tünetek megjelenése előtt diagnosztizálni lehetne az Alzheimer-kórt.

Los Angeles-i kutatók 16 Alzheimer-kórban szenvedő beteget vizsgáltak meg, akinek összehasonlították az agyi képalkotó eljárással és a szemvizsgálattal kapott eredményeit. A vizsgálatok végén arra a megállapításra jutottak, hogy akiknek az agyán nagy mennyiségben rakódtak le plakkok, azoknál a szemvizsgálat is kimutatta a betegséget. Szakértők szerint igazi diagnosztikai áttörést jelenthetne ez a módszer az Alzheimer-kór kutatásában. 

"Az eredmények arra engednek következtetni, hogy a retinavizsgálat megbízható diagnosztikai eljárás lehetne az Alzheimer-kór esetében"

- nyilatkozta a tanulmány vezető szerzője, Dr. Maya Koronyo-Hamaoui, majd azt is hozzátette, hogy a retinavizsgálat egyik legfontosabb előnye, hogy bármikor megismételhető. Ez pedig lehetővé teszi az orvosoknak, hogy figyelemmel kísérjék a beteget vagy a potenciálisan veszélyeztetettek állapotának változását. 

Igazi áttörés a diagnosztikában

Egészen egy évtizeddel ezelőttig csak a beteg halála utáni agyvizsgálattal tudták felállítani az Alzheimer-kór pontos diagnózisát. És bár az elmúlt években a tudomány fejlődésével már PET-CT vizsgálatok segítségével is képesek vagyunk azonosítani a betegség markereit, ez a vizsgálati módszer sem tökéletes. Egyrészt meglehetősen drága, másrészt pedig invazív, ami a betegek számára is megterhelő. Ezzel szemben Dr. Koronyo-Hamaoui és csapata egy sokkal költséghatékonyabb, noninvazív technikát fejlesztett ki.

A vizsgálat menete

A kutatók 16 beteget vizsgáltak meg, akikkel először is kurkumin tartalmú oldatot itattak meg. A kurkumin egy sárga-narancs színű vegyület, amelyet a természetben a fűszernövényként ismert kurkuma termel. A kurkuminnak számos olyan tulajdonsága van, amely jó kontrasztanyaggá teszi: nagy affinitással kötődik például a béta-amiloidhoz, ráadásul fluoreszkál, így láthatóvá teszi a retina amiloidplakkjait. A szakemberek a kutatás végeztével megállapították, hogy a retinavizsgálat eredményei ugyanolyan pontosak voltak, mint a hagyományos invazív módszereké.

Yosef Koronyo kutató szerint eredményük egyik nagy áttörése, hogy a retina olyan periférikus részeiben is felfedezhetővé váltak az amiloid plakkok, amelyek korábban elkerülték a szakemberek figyelmét.  Majd hozzátette: a retinán található plakk mennyisége erős korrelációt mutat az agy bizonyos területén lévő plakkok mennyiségével. 

Egyszerűbb lehet a diagnózis

"Most már, hogy tudjuk, hol kell keresnünk az Alzheimer-kór jeleit, lehetőségünk lesz a kór korai észlelésére. Abban reménykedünk, hogy ez a vizsgálati módszer hamarosan szűrésként funkcionál majd a betegség igen korai szakaszában is, ami lehetőséget adhat, hogy életmódi változtatásokkal vagy gyógyszerekkel befolyásolhassuk kialakulását, lefolyását" - nyilatkozta Koronyo.

 

forrás: hazipatika.com

 

Szólj hozzá

kozelet megelőzés szemvizsgálat Alzheimer-kór szemészeti szűrés