Összeállhatnának a cégek, és közösen foglalkoztathatnának bizonyos munkavállalókat – mégsem teszik.

A gondolat, hogy a munkaviszonyban egyszerre több munkáltató vegyen részt, az Egyesült Államokból ered, már 1938-ban megjelent. Tipikus esete, amikor az egy irodaházban lévő cégek közösen foglalkoztatják a portást, vagy a takarítót, de praktikus lehet ilyen lehetőséggel élni egy plázában az információs pultnál dolgozó munkavállaló esetében is. Európában gyakori, hogy több cég például egy könyvelőt alkalmaz ebben a foglalkoztatási formában.

A munkáltatók megoszthatják egymás között a foglalkoztatás költségeit, az egyes cégeknek végzett munkaórák arányában, egyenlő arányban (egy portás esetében tipikusan), de a munkáltatók megállapodhatnak úgy is, hogy kizárólag egyikőjük viseli a költségeket.

Magyarországon az új Munka törvénykönyve vezette be a lehetőséget 2012. július 1-jén, követve az európai tendenciákat. A kezdeti lelkesedés ugyanakkor nem hozta meg eredményét, egy 2015-ös kutatás ugyanis arra jutott, hogy hazánkban a munkáltatók nagyon ritkán élnek ezzel a konstrukcióval.

Számos oka lehet annak, hogy a hazai munkáltatók idegenkednek ettől a foglalkoztatási formától. Egyik ilyen indok lehet, hogy az irodaházakban, bevásárlóközpontokban az a kézenfekvő gyakorlat alakult ki, hogy a portaszolgálati, a takarítási, illetve az információs pulthoz köthető feladatok ellátása (melyek tipikusan alkalmasak lehetnének a több munkáltatós foglalkoztatásra) az üzemeltető cég feladata. „Ezzel a megoldással ugyanis a bérlőknek nem kell egy nehézkesebb, több kötelezettséggel és adminisztratív teherrel járó munkaviszonyt fenntartaniuk, illetve az e feladatok ellátásának díja költségkén jelenik meg náluk, mely adózási szempontból is kedvezőbb a munkabért terhelő adóknál és járulékoknál” – mondja Párkányi Rita, a KCG Partners Ügyvédi Társulás partner ügyvéde.

Másrészt e foglalkoztatási forma a munkáltatók szoros együttműködését igényli az olyan munkaköröket tekintve, amelyeknél a munkavállaló hol az egyik, hol a másik vagy sokadik munkáltatónak végez munkát (pl. könyvelő vagy informatikus).

A munkaszerződés fontos eleme, hogy munkáltatóknak meg kell határozniuk, hogy melyikük fizeti a munkabért, és az azzal járó közterheket. A munkáltatóknak érdemes egy külön megállapodásban rögzíteni a foglalkoztatás részleteit, mint például azt, hogy a többi munkáltató milyen arányban viseli, illetve téríti meg a költségeket a kijelölt munkáltatónak, illetve hogy a munkavállaló mikor, melyik munkáltatónak végez munkát. Lényegében egy olyan rendszert kell kialakítaniuk, amely lehetővé teszi, hogy a munkavállaló valamennyi munkáltató utasításának eleget tudjon tenni, illetve szabályozni kell olyan potenciális konfliktushelyzeteket is, hogy mi történik akkor, ha a munkavállaló ellentmondásos utasításokat kap a munkáltatóktól.

forrás: hvg.hu