Senki nem olyan vak, mint az, aki nem akar látni – bár sok a színház Budapesten, kevés olyan kőszínházi előadás van, amely a hallás-, illetve látássérült nézőkhöz is szólna. Alakultak erre a célra civil szervezetek, egy-egy előadásra már a színházak is felkérnek jelnyelvi tolmácsot, hogy akadálymentesítsék az előadásokat, de még mindig nagyon kevesen gondolnak a látássérültekre.

Öt éve működik a 90 decibel project, amely siketek és nagyothallók számára akarja akadálymentessé tenni a színházi előadásokat budapesti és vidéki teátrumokban. Évadonként és színházanként négy-öt előadást akadálymentesítenek, de mindez az adott településen lakó siketek számától is függ. A fogyatékkal élők integrációját és esélyegyenlőségét segíti elő az Akadálymentes és Korlátlan Kultúráért Egyesület (Akku) is, amely a színházi előadások esetében előre rögzített, úgynevezett előnarrációkat tesz elérhetővé a látássérült nézőknek. Ezekben szó esik a díszletről és a jelmezekről, bemutatják a történetet, a szereplőket, a darab születésének a körülményeit, de néhány előadást audionarrációval is kiegészítenek. Ez azonban még elég ritka.

A Katona József Színházban június elején a Vakok Speciális Szakiskolájának (Vakoda) diákjai azonban nemcsak egy előadásra kaptak meghívást, de részesei lehettek az esti előadás előtti próbának is. A Mol szárnyai alatt működő Új Európa Alapítvány a fiatal tehetségek mellett már 11 éve támogat gyermekgyógyító szervezeteket, viszont a műszerek és egyéb egészségügyi eszközök helyett élmény- és művészetterápiás programokkal szeretnék segíteni a nehéz helyzetben lévő gyermekeket. Az alapítvány épp ezért olyan nonprofit szervezeteknek nyújt támogatást, amelyek krónikusan beteg, fogyatékkal élő vagy a lelki egészség szempontjából veszélyeztetett gyermekek rehabilitációjával foglalkozik. Ilyen például a Vak Diákok Egyesülete a Vakodában, akiknek hosszú évek óta támogatják a lovas terápiáját.

Ónodi Eszter Jászai Mari-díjas színművész, a Katona József Színház tagja négy éve jószolgálati nagykövete az Új Európa Alapítványnak. Így jött az ötlet, hogy az ő személyéhez kapcsolódva a vak és gyengén látó kamaszok megismerkedhessenek a színház működésével, végigjárhassák kulisszáit, testközelből tapasztalhassák meg, miként áll össze egy előadás, milyen apró részletekre kell odafigyelniük a színészeknek.William Shakespeare Ahogy tetszik című vígjátékára esett a választás, mert az előadás mai nyelven szól a fiatalokhoz. A darab szövege friss, humoros, szlengekkel teletűzdelt, a jelenkorra egészségesen reflektál, szövegkönyvét Nádasdy Ádám fordításának felhasználásával Závada Péter írta. A nyelvi csatározások és verbális attrakciók mellett Kovács D. Dániel rendezésének látványvilága is meglehetősen progresszívre sikeredett. S hogy ezt a Vakoda diákjai is megismerhessék, a szereplők már az előadás előtt várták a fiatalokat a színpadra.

Ők sokáig zavartan, megilletődötten figyelték a történéseket, de akadt, akinek az egész ottlét csak nyűg volt, a kamaszos dac munkált benne. Hogy a hangulatot oldja, Keresztes Tamás, a darab egyik szereplője és zeneszerzője arról mesélt a fiataloknak, hogy sok-sok dallam halt el addigra, mire rátalált a végső változatra. A színész szerint ő nem is írja a dalokat, csupán előidézi. Fekete Ernő az általa játszott szomorú-melankolikus figuráról mesélt, Tasnádi Bence Hegymegi Mátéval a közös harcukat próbálta. Eddigre már a fiúk aktívan belevetették magukat a programba, kipróbálták a darabban szereplő hangszereket, a porszívócsőből, teniszütőből, kempinglámpából és feldarabolt láncfűrészből összetákolt áramfejlesztő bicikli részeit próbálták felismerni, de előkerült egy óriási plüss-szarvas, a darab egyik fő kelléke is, aminek a gyomrában gumicukrot lehetett találni.

Kovács D. Dániel rendező az előadás születéséről mesélt: azért lett ennyire fiatalosra hangolva Shakespeare klasszikusa, mert úgy érezte, ezáltal tudja leginkább képviselni azt a korosztályt, ahova tartozik.A beavatóprogram után a diákok az előadást audiokommentátor segítségével követték végig, a narrátoruk hangszigetelt helyről kísérte figyelemmel a színpadi történéseket. Belehallgatva, voltak ugyan elcsúszások, de mivel a program első ízben, ám annál nagyobb lelkesedéssel valósult meg, így ezek a zökkenők sem voltak egetrengetők.

Az előadás után az egyik fiú elárulta, az előadás előtti beszélgetéseknél direkt nem akart odafigyelni arra, mi is zajlik a színpadon, mert nem akarta, hogy megzavarja a megértésben, végigkövetésben az, hogy tudja, mi fog történni. A visszajelzések alapján úgy a diákok, mint a kísérőtanárok fontosnak tartják az ilyen programokat, s remélni lehet, lesz folytatása a Katona József Színház és az Új Európa Alapítvány együttműködésének.