Sziasztok Mindenki!

A történet igaz, a szereplőktől elnézést kérek, de ez tanulságos lehet, másoknak is. Nem akarok senkit megsérteni, de így éltem át, és most is így érzem.

A történet ott kezdődik, hogy elmentem nyugdíjba, na’ nem azért mert annyira szerettem volna, hanem azért mert megromlott a látásom. Hát nincs mit tenni, de beláttam, muszáj.

Majd elmentem dolgozni az egyik barátomhoz, aki kőműves, a nyüves. Ez nagyon megerőltető munka volt. Csináltam, mert kellett az a kis pénz, amit kerestem. Lehúztam vele vagy 12 évet, télen, nyáron, esőben, fagyban, 35 fokos melegben.

A nehéz munkától még jobban elromlott a szemem már nem mertem mérőszalagot a kezembe venni, féltem, hogy tévesztek. Már a végén más mért, én csak kevertem azt a sok betont meg maltert. Arra mindig vigyáztam, hogy többet dolgozzak, mint mások.

Később is mehettem volna vele, de már nem nagyon akartam.

Na’ mit is kéne csinálni, meg akart ölni az unalom, de mást kellett kitalálni.  Bejelentkeztem a szövetséghez, hátha akad valami bedolgozás. Szerencsém volt, mert volt munka, gombokat kellett válogatni. Na’ ez nem volt semmi!

Először is orvosi vizsgálat, de nem ám akármilyen. Elmentem a Gömb utcába, ott az orvos helyett az asszistens megállapította, hogy teljesen egészséges vagyok, alkalmas a gombozáshoz.

Jól indult az egész, kaptunk egy zacskó gombot, neki láttam, 2-3óra alatt végeztem. Ez kell a parasztgyereknek, dől majd a pénz, mint tehénből a trágya. A fizetség nem volt sok, de jól jött. Válogattuk a gombot, visszavitték, majd egy betonkeverővel jól összekeverték, és újra széthordták.

Hát ez ment vagy két hónapig, de aztán megszűnt. Tartoztak a sok gombosztályozónak, köztük nekem is. Ilyen tehetséges embereket, mint ezek voltak (mindig csodáltam azt, aki ilyet kitalál), mert okos embernek a seggében is ész van. Telt múlt az idő. Otthon főztem, mostam, takarítottam, (meg megőrültem)

Majd jött a „Napraforduló KHT”(nem írom le a valódi nevét, ha nem baj). Gondoltam, majd itt lesz bedolgozás. Vártam rájuk becsülettel, de csak hülyítették a vak embert.  Hívogattuk a főnökséget, nem tudtak mondani semmit.

Anya telefonálgatott, intézkedett, és egyszer azzal jött haza, hogy indul egy számítógépes tanfolyam. Mint később kiderült, olyan tanfolyam, amely szakmunkás bizonyítványt ad.

Ezt az oktatást az Unió szervezte, (HEFOP), ami a magyar államnak nem került semmibe. Először nem akartam elhinni, de Zsuzsa váltig bizonygatta, hogy ez bizony igaz.

Nagyon féltem tőle, de anya azt mondta, hogy mindenben segít majd. Gondoltam, hát belevágok, jöjjön, aminek jönnie kell!

Vettünk egy számítógépet, de hogy minek azt nem tudom, ha másra nem, akkor az anyának, mert én csak néztem rá.

Hát igen csak néztem, mint liba a repülőt, na’ nem baj majd megbarátkozunk vele.

Kezdtük az elején. Melyik a kapcsolója és egyáltalán mi a fene ez a téglalap alakú képernyő előttem. Ez nem televízió, az sokkal nagyobb.

Múlt az idő, már bekapcsoltam a gépet, tudtam mi az egér de, nem láttam, mit csinálok vele, csak találomra mozgattam.

Bementünk az iskolába, felvettek, tudatták, hogy öt hónap a suli, gondoltam, na’ ezt megnézem magamnak. Az iskolánál volt egy kis gubanc még nem tudták, hogy mikor kezdődik pontosan.

Nem baj majd addig gyakoroltunk otthon. Nagyon jól ment, alig vártam, hogy Zsuzsa haza jöjjön, mert úgy belegabalyodtam, mint majom a házi cérnába. Anya nem veszekedett velem, minden hamar visszaállt kb. félóra alatt.

Hívattak az iskolába, megvolt a kezdés ideje február másodika, bemutatták a tanárunkat.

B.István egy teljesen vak fiatal srác… hát nem is tudom, jól nézünk ki.

Az István pár szót mondott magáról, felét nem értettem, hát ez nagyon jó gondoltam, hogy mi fog ebből kisülni nem tudom, de jó biztos nem.

Megismertem az osztálytársaimat, nem volt valami nagydurranás egyik sem.

Itt volt a Zoli, aki azt állította magáról, hogy ő egy harcművész, na hiszen most is le volt verve az orra.

Aztán Henrik hát ez egy csoda pofa, valamit habratyolt 5. 2-ről meg 6. 2-ről. Csak néztem, mint pocok a lisztben, úgy hívta magát, hogy teljesen Jumurdzsák.

Aztán itt volt Éva, aki valamikor telefonközpontos volt, és azt mondta, hogy tud gépírni, mert ott megtanulta.Hát még itt voltam én, aki teljesen hülye vagyok a számítógéphez, csak ültem ott és néztem ki a fejemből.

Na, gondoltam mi lesz itt, nagyon betyárosnak láttam a helyzetet.

- A vak fog tanítani de, mire. Na nem baj majd csak lesz valahogy.-

Szerencsére nem kellett az Angol utcába járni, hanem csak ide Budaörsre valami „kuckó mackóba”. Ja’ majdnem elfelejtettem volt egy másik csoport is, ők nagyítóprogramra jártak, mi meg vakon tanultunk.

Azt mondta István, mi valami kurzorral meg nyilakkal tanulunk. Na’ jól nézek ki mire vállalkoztam, nyíllal mint ősapáink. Még jó hogy nem kellett megtanulni kardozni, meg lovagolni.

- Lehet, hogy itt mindenre megtanítanak, hát majd meglátjuk, essünk neki, belevágunk, veszíteni nem veszítek semmit.-

Majd még írok, anya neked biztos fog tetszeni, ha nem akkor mondd meg, a többi meg nem érdekel.

Sziasztok Józsi, a tudatlan!